Már éjfél is elmúlt, de a Grimmauld tér 12-es számú ház még javában ünnepelt. Épp a Mrs. Weasley által készített esküvői tortát majszolták, amit az ifjú pár, Fleur és Bill szeletelt fel, és osztotta szét a vendégek között. Ginny mégis gondolataiba merülve ült, a szinte rajta átbeszélgető Ron és Harry között. Már a vele szemben ülő Hermionéra is csak fél füllel figyelt. Gondolatmenetéből az egyre hangosabb tűzropogás zavarta fel, s a hirtelen beálló csend. A konyhában tartózkodó varázslók és boszorkák egy emberként meredtek a kandallóba, ahol a zöldre vált tűzből hamarosan három ember alakja vált láthatóvá. Hamarosan az is kiderült, kik a hívatlan látogatók. A tűzből kilépő szőke alak hamarosan a padlón térdelt hála a mögüle kilépő fekete hajú, magas férfinak, akin, rövid úton landolt a harmadik alak, akinek eltakarta arcát, hosszú, szőke haja. Elsőként Harry találta meg a hangját.

-Piton!- hallatszott hangja orkánként a némacsendben. Tömör undorral arcán ugrott fel székéből, de Ginny megakadályozta, hogy el is induljon. Ginny is felismerte professzorát, de a szőke alakot is.

-Malfoy!?- adott hangot ő is megrökönyödésének. Az említett kifejezéstelen arccal nézett fel.

-Narcissa!- állt fel McGalagony is és elindult a furcsa hármas felé. A nő dühös tekintettel nézett az alatta heverő férfira, majd hálásan Minervára mosolygott, és az idős hölgy segítségével elegánsan felállt. Lupin hamar egykori kollégája példáját követve kezét nyújtotta Draconak, aki rá se pillantva a segítő kézre, magától felállt. Remus így Piton felé nézett, akit már Narcissa próbálta felállítani, miközben szemét lassan könnyek öntötték el. Lupin megkövülten állt egyhelyben, mert letaglózta, hogy így látja Perselust. Végül Mr. Weasley elégelte meg a dolgot, s talpra állította a férfit. Ginnynek ezek után már nem volt gondja Harryre, mert a fiú szinte úgy hanyatlott vissza a székre, ahogy Piton is.

-De hát mi történt? Mi történik az Isten szerelmére! -hebegte Mrs. Weasley.

-Én csak el akartam őket hozni a halálfalók karmaiból.- nyögte Piton oldalán szorítva. Borzasztó állapotban volt.

-Azhonnal kell egy gyhógyíthó!- szólt a menyecske. Bill azonnal elindult ki a konyhából.

-Mintha segítene rajtunk bármit is, hogy itt vagyunk.- szólalt meg most először Draco.

-Még van remény Draco. –suttogta Cissi fiára pillantva, miközben még mindig Perselus kezét szorongatta.

-Gyáva féreg vagyok. Féltem a haláltól, inkább megöltem azt az egyetlen embert, aki mindig mellettem állt, támogatott, védett, az utóbbi húsz évemet csakis neki köszönhettem. Erre én, mit csináltam? Megöltem őt, mert féltem magam meghalni! De legalább ti biztonságban vagytok itt. -suttogta Piton, mégis mindenki hallotta minden szavát.

-Ne Harry!- csitította volna a fiút Ginny, de már nem tudta megállítani. A fiú egyenesen a professzora felé ment, s megállt előtte. Néma csatározás tanúi lehettek a jelenlévők. Piton fekete, és Harry zöld szemei egymásba fúródtak, s egyformán gyűlöletet tükröztek. De a smaragdzöld szempárban Perselus hamarosan mást is vélt felfedezni.

-Meg tudsz nekem bocsátani?- kérdezte hangtalanul a professzor.

-Igen.- hangzott Harry hangos és határozott válasza. Perselus kezét Narcissa egyre erősebben szorította, de ő már rég nem érezte a nő kezének szorítását. Körülöttük tócsában állt a vér, s lassan lecsukódott a fekete szempár, s megnyugodott lélekkel hagyta el a földi világot. Narcissa hangosan felzokogott, mert érezte leállni a férfi pulzusát. Mindenki tudta, hogy Perselus Piton halott. A gyászos csendben hirtelen ajtócsapódás hallatszott, ahogy bevágódott a konyha ajtója a megrökönyödött Bill és Poppy után.

-Nem tudta elrejteni érzéseit, gondolatait a Sötét Nagyúr előtt. A kis kegyeltből hamarosan árulónak lett titulálva. Nem is tévedtek. Segített megszökni nekem és anyámnak. Tudta, hogy lehetetlen, mégis segített. Feláldozta értünk az életét.- a felszólaló Draco volt, s könnyei végig potyogtak. Narcissa még jobban felzokogott, s ölelésébe vonta könnyező fiát. A vendégek rekord sebességgel távoztak, csak a rendtagok maradtak ott, a Weasley család, és Malfoy meg édesanyja. A Rend örömmel fogadta szárnyai alá Narcissa és Draco Malfoyt. S egyöntetűen kiáltották ki Perselus Pitont a legfeláldozóbb kémnek.

*

-Hermione!- erre a hangra ébredt fel Ginny másnap. S míg a lány kikászálódott ágyából laposakat pislogva a közeli szobában újabb sikítás hallatszott.

-Harry! Ron! – halotta édesanyja hangját, és hamarosan előtte is állt a szoba küszöbén könnyekkel küszködve.

-Elmentek…-suttogta, s Ginny azonnal tudta, hogy kik szöktek el, és céljuk sem volt ismeretlen számára. Tudta, hogy ez hamarosan be fog következni, mégis meglepetésként érte hirtelen távozásuk.

-Mi történt?- kérdezte a most befutó Lupin.

-Mi folyik itt?- kérdezte szemöldök ráncolva McGalagony is, aki Lupin után futott be.

-Elemetek.- közölte Ginny, színtelen hangon, majd éjjeli szekrényéhez lépett, és bontogatni kezdte Hermione levelét.

Levelünk olvasója!

Nem ismeretlen előtted az ok, hogy miért távoztunk. Sajnáljuk hirtelen és szótlan távozásunkat, de így láttuk jónak. Mindenkinek könnyebb így! Köszönünk mindent! A gondoskodást, segítőkészséget, védelmet, szeretet és a belénk fektetett bizalmat! Külön útra léptünk, külön harcot indítunk… De ígérjük nem fogtok bennünk csalódni!

Harry, Ron, Hermione

Ginny könnyei is elindultak, míg a levelet olvasta, majd szó nélkül átadta a felnőtteknek. Mindegyikükben ugyanaz a gondolat fogalmazódott meg. Féltették őket, szurkoltak nekik, s biztosak voltak benne, hogy nem fognak bennük csalódni. A tegnapi vidámságnak már nyoma sem volt, már a tegnap történtek után is… Mrs. Malfoy aktívan részt vett a házi munkában, míg Draco egész nap ki sem mozdult a szobájából. Vacsoránál Ginny egész kellemesem elcsevegett az asszonnyal, s kicsit húzódzkodva bár, de megígérte neki, hogy beszél Dracoval. Így hát egy jó megpakolt tálcával indult el a szőkeség szobájába. Sóhajtott, majd bekopogott. Nem jött válasz, igazából maga se hitte, hogy a fiú majd csak úgy kiszól, hogy szabad. Nagy levegőt vett és belépett. A szobában csak egy gyertya lángja adott fényt. Ginny egy suhintással széthúzta az ablakon a függönyöket, így láthatóvá vált előtte a fiú. Draco az ágya előtt ült, hátát annak támasztva, s hunyorogva fókuszált rá a lányra, mivel szeme még nem szokta meg a fényt.

-Szia! Mivel nem jöttél le úgy gondoltam, hogy hozok fel neked egy kis kaját.- mondta színtelen hangon és tetette a tálcát. A fiútól nem jött semmi válasz. Ginny megelégelte ezt az állapotot, és a fiú fürkésző tekintete is zavarba hozta.- Akkor én megyek is. Jó éjt!- már az ajtót csukta volna be, mikor a fiú végre megszólalt.

-Kérlek, ne menj el!- szólt halkan, és Ginny teljesen ledöbbent. Ezt várta a legkevésbé. – Megértem, hogy nem akarsz maradni… Neked is jó éjt.- s lesütötte szomorúan csillogó szürke szemeit. Ám ez utóbbi mondatával kizökkentette Ginnyt bénító döbbentségéből. Megsajnálta a fiút, és visszalépett a szobába. Leülve a fiú mellé ismét megszólalt:

-Nem, szívesen maradok. Csak tudod zavart, hogy nem szóltál semmit.

-Nem volt hozzá erőm, sajnálom.- mondta a fiú.

-Semmi baj,- mosolygott Ginny.- meg elég zavarba ejtő volt a tekinteted.- szalad ki a száján, s rögvest el is pirult. Draco csak somolygott ezen a mondaton.

-Mit hoztál?- kérdezte végül, már amúgy is nagyon éhes volt.

-Hát mindenfélét.- mondta Ginny, s felállt, hogy odarakja a fiú elé a tálcát.

-Farkas éhes vagyok!- hadarta a fiú, és már hozzá is látott a tálca letakarításához.

-Jó étvágyat!- mosolygott a lány. Míg a fiú be nem fejezte, addig csend borult a szobára. S Ginny nem állta meg, hogy meg ne kérdezze a fiútól.

-Miért került a sötét jegy a karodra?

-Mert akartam, hiába tagadom, de akartam. Persze időközben rájöttem, hogy hatalmas hibát készülök elkövetni. De már késő volt, nem volt visszaút. De bármit is éreztem, mindenképp megkaptam volna, apám miatt. –hangja keserűen csengett.

-Miért gondolod, hogy nem segít rajtatok, hogy itt vagytok?- szaladt ki Ginny száján egy újabb kérdés.- Ne haragudj. Nem kellene erről kérdeznem. – hajtotta le fejét.

-Semmi baj.- halotta a fiú hangját, valahol a füle mellől a fiú hangját, s hamarosan állát megfogva, egy remegő kéz emelte fel arcát.- El kell mondanom valakinek, mert másképp összeroppannék.- s érezte, ahogy a fiú arca majdnem lehanyatlik a vállára.

-Akkor mondj el mindent! Segítek neked! Ígérem!- s átölelte a fiút, s másik kezével óvatosan a vállára nyomta a fiú szőke kobakját.

-Ott is be voltam zárva. Itt is be vagyok. Igaz itt nem kínoznak, de itt rosszabb bezárva lenni. Eszembe juttatja a hibáimat! Az egész életem egy roncstömeg! De nem hagyom magam… én is harcolni fogok. Mindegy, ha magam is meghalok, csak minél több halálfaló vére tapadjon a kezemre.- halotta a lány a fiú szóáradatát, s közben nyugtatóan simogatta haját, s ölelte őt.

-Tudnál?- nem kellett befejeznie a kérdést, Draco így is értette.

-Tudok.- emelte fel fejét a fiú, s kibontakozott az ölelésből, és elszántan nézett a csokoládébarna szempárba.- Kényszeríttetek rá.- válaszolta meg Ginny még fel sem tett kérdését. Kiolvasta a lány szeméből, feltűnhetett neki, hogy nem jövő időben beszélt.

-Adava Kedavra.- motyogta az átkot Ginny, pálcája mellette feküdt a földön.

-Feláldoznád erre az életedet?- kérdezte a fiú, szemét a lányra szegezve.

-Igen!- felelte Ginny, s hozzákapcsolódott a szürke tekintethez, de szemeibe könnyek szöktek. Most kezdett kitörni belőle, az utóbbi hónapban felgyülemlett érzések kavalkádja. Draco magához vonta a lányt, derekát ölelve húzta magához, míg a lány könnyei egyre csak folytak, s teljesen belesimult a fiú ölelésébe. Draco megcsókolta a vörös hajzuhatagot, majd egyre haladt lefelé. Belecsókolt a lány fülébe, nyakába. Majd hamar rátalált a lány követelőző ajkaira is…

*

Másnap a Grimmauld téri házból újabb két személy szökött el. S a rendtagok megrökönyödve olvasták a levelet.

Nem bírtuk a bezártságot, a bizonytalanságot, az egész helyzetet! Bocsássatok meg nekünk, de el kellett mennünk. Ha már úgyis a halál vár ránk, legalább úgy halljunk meg, hogy véghez vittük szívünk vágyát.

Most búcsúzunk! Reményünk, hogy újra lássunk benneteket!

Ginny & Draco

Két hónap múlva tűzként terjedt Voldemort bukása. S hogy kiknek köszönheti? Öt, a fájdalomtól ideje korán felnőtt tizenéves varázslótanoncoknak.

Draco, Ginny, Hermione, Harry, Ron

Sosem szabadulhatnak a képtől, a hangtól, mikor Voldemort lelkét elnyelte a pokol az ötágú csillag közepén, melynek csúcsain ők öten álltak…